Mindig ezüstérmes voltam, jelentéktelen és második. A szívemet kitépted, de már nem csak nézek, látok is. Az idő begyógyít, azt mondtad, hogy minden sebet, de ha a tükör előtt állok, csak a tükörképem nevet; az is csak rajtam, mert én Beléd szerettem és így meghaltam. Érted mindent feladtam. Üzentem könnyes szemmel, pedig nem kérted, de azt mondtad Te is érzed ugyanazt a dolgot, hogy Te is vonzódsz hozzám, hogy Te sem vagy boldog, hogy Te is sírtál miattam és hiányzok még sokszor, Te is furcsának találod, hogy amikor más csókol a szíved majd kiugrik, pedig épp rám gondol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése