hey people!

Ma jöttem haza Gárdonyból. 

Tegnap olyannyira elkapott ez ideg hogy megint hülyeséget csináltam.. Nem tudok sírni mert az évek során megtanultam, hogy nem szabad sírni mert azt csak a gyengék teszik.. Mára odáig jutottam h ha akarom se megy.. És valahogy máshogy kell levezetni a feszültséget a fájdalmat a szorongást..

Éreztétek már belül, hogy valami szét akar tépni? Fájdalmat.. Nem tudni miért csak sejtések vannak gyenge jelek talán féltékenység, félelem /bennem legalábbis/ és ki akar törni, el akar mindenkit küldeni melegebb éghajlatokra, hogy finoman mondjam.. Fájdalom..

Ezzel az idézettel tudnám a legjobban megmagyarázni:

Olyan sírhatnékom van. nincs jó kedvem. de különösképpen rossz sincsen. olyan lágyan csöppennének ki belőlem a fájdalom szomorú érzései, mint ahogyan az eső esik most. lassan. lágyan. gyengéden. és mégis erősen, csak, hogy tudjam, csak, hogy érezzem, hogy valami nem jó, valami nem kerek, valami nem egész. Nem vagyok jól. nagyon régen nem éreztem ilyen rosszul magam. most megint az írásba menekülnék. vagy egy telefonba. hozzá. vagy neki. érte. Néha annyira nem értem magam. talán csak a fáradtság. talán a sok minden, ami a fejemben zúg, és nem hagy nyugodni. talán minden. s talán semmi. Eröltetném a gondolatokat, a jó érzést magamban, s talán benned is...de nem megy,... most nincs kedvem gondolkozni. mint az esőcseppek. nem gondolkoznak, hogy hová essenek. csak hullanak alá, és ha épp egy esernyő felfogja őket, akkor lassan csúszva lefelé, irányt változtatva érnek földet.
Most jó lenne egy esernyő az életemben. aki kicsit megfogja a csúszásom, egy kicsit lassít rajtam, egy kicsit megsímogat esés közben. Most Rá gondolok, Rá, akivel már annyi mindent megéltem. átéltem. az én esernyőmre...de jó lenne, ha itt lenne most mellettem...

Na hello! (: