Félek magamtól, mert nem bízom abban, hogyha megismernél, akkor is olyannak látnál, mint ahogy a képzeletedben vagyok. Túl magasra emeltél, nagyot zuhannék, ha látnám a szemedben a csalódást. Minél jobban látom, hogy milyennek látsz, annál jobban félnék, akár egy félórás beszélgetéstől is, amire nagyon vágyom. Nem a már kimondott szavaimtól félek, hanem attól, amit nem tudnék mondani neked. Szeretnék közel kerülni hozzád. Nagyon sokszor gondolok rád. Tudnod és érezned kellene, hogy nagy szükségem lenne rád. Igaz, a rácson át is megfoghatnánk egymás kezét, de ha ilyennek fogadsz el, amilyen vagyok, akkor azokat a rácsokat is félre lehetne és kellene tolni. Amit viszont nem igazán értek: csak kettőnk között van ez a rács? Ez már elgondolkodtató. És vajon ez én miattam van? Mert ha igen, akkor az ellen a rács ellen egyedül csak te tudnál tenni és nem tudom, lenne-e értelme. Így hiába nyújtanám át a szerelmemet is..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése